Kisbéren a Lovarda előtti központi téren áll Fadrusz János, Wenckheim Béla báróról készített híres bronz lovas-szobra, amely a mai Magyarország területén a legnagyobb köztéri Fadrusz mű. Több, mint száz év távlatából is érdekes a jelentős műalkotás Kisbéren történő felállításának története.
Wenckheim Béla báró Körösladányban született 1811. február 16-án. Már fiatalon bekapcsolódott a politikai életbe; 1837-ben Békés megye alispánja, 1839-ben országgyűlési követ, 1848-ban Békés megye főispánja.
A szabadságharc alatt hősiesen harcol a magyar seregben, és megyéjében szervezi a forradalmi erők ellátását. A fegyverletétel után külföldre menekül. Az amnesztia rendelet után visszatér. 1860-ban ismét bekapcsolódik a politikai életbe, s egyre inkább a királyhoz való hűségével tűnik ki.
A kiegyezés után gróf Andrási Gyula kormányában belügyminiszter, majd 1869-től őfelsége körüli miniszter. Bírja a király bizalmát, s mint tekintélyes telivér tenyésztő, a király melletti bizalmas beosztásában lehetősége van a magyar lótenyésztést, s ezen belül a kisbéri ménes fejlődését segíteni.
Nagy tisztelet övezte az ország vezetői és a telivér tenyésztők körében is. A kezdetektől tagja a lótenyésztő alapot kezelő Ötös Bizottmánynak, sőt annak első elnöke. A császár 1860-ban 250 000 forintot adományozott a magyar lótenyésztés fejlesztésére, amelynek kamataiból évente telivéreket vásároltak. Sok-sok kiváló telivér család meghonosítása köthető az Ötös Bizottmány nevéhez. A telivérek legkiválóbb egyedei a kisbéri ménesbe kerültek. A telivér tenyésztés támogatása érdekében végzett munkája elismeréseként – halála után – tiszteletére a kisbéri parkban díszes klasszicista emlékművet emeltek.
Fadrusz János szobrász Pozsonyban született 1858. szeptember 2-án, meghalt Budapesten, 1903. október 16-án. A 19. századforduló legjelentősebb szobrász művésze. Pályáját lakatosinasként kezdte 1888-tól a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. Első legjelentősebb alkotása Krisztus a keresztfán c. munkájával a Képzőművészeti Társulat nagydíját nyerte el. 1892-ben, Pozsony város megbízta Mária Terézia lovas-szobrának elkészítésével, amely meghozta számára a sikert. E nagy munkája után Pozsonyból Budapestre költözött. Budapesten eleget tett néhány kisebb megrendelésnek, majd újabb nagy megbízatást kapott, Kolozsvár városa megbízta a Mátyás-emlékmű elkészítésével.
Nagy munkája közben az állami mecenatúra keretében Darányi Ignác földművelésügyi miniszter megbízásának eleget téve fogott hozzá Wenckheim Béla báró lovas-szobrának elkészítéséhez. Wenckheim Béla báró kétség kívül sokat segített a telivértenyésztés fejlesztésében, ezért Fadrusz tisztában volt azzal, hogy nem adhat alább egy erőtől duzzadó csatamént, mint Mátyás király alá adott. Wenckheim viszont kiváló lovas hírében állt, ezért a ló és lovasa összeforrottságát, harmóniáját mintázta meg zseniálisan. A művész okult Mária Terézia szobor lovának hibáiból, ezért előtte alapos előtanulmányokat folytatott – tanulmányozta a ló anatómiáját, viselkedését. Gunnersbury kisbéri telivér törzsménről – a kisbéri félvér elképzelt ideális típusáról – mintázta meg a lovat. Az előkészületek során többször járt Kisbéren, Gunnersbury törzsménről pontos méreteket és fényképeket is készített.
Ferenc József császár 1889-ben több napot töltött Kisbéren. Fadrusz alkotásában azt a pillanatot örökítette meg, ahogy a király reggel kilép a kastély kapuján, ló és lovasa a király felé fordul, miközben Wenckheim levett kalappal köszönti az uralkodót.
A lovasszobrot az újpesti Beschorner ércöntő gyárban öntötték, amely 1900 októberében készült el. A Földművelésügyi minisztérium Lótenyésztési Főosztálya levelezéséből kiderül, hogy a szobor felállításának helye ekkor még nem volt eldöntve. 1901 elején dőlt el, hogy a gloriett előtt lesz felállítva. Fadrusz ezután levélben kérte, hogy az ehhez szükséges kőműves munkálatokat végezzék el – ekkor építették az emlékmű előtti félköríves mellvédet.
A szobor leleplezésére népes közönség előtt 1901. szeptember 30-án került sor. A szobor jelentőségét mutatja, hogy Darányi Ignác földművelésügyi miniszter leplezte le. Az ünnepélyen részt vettek: hazánk és a nemzetközi diplomácia testületének képviselői. A vendégek között volt Szél Kálmán miniszterelnök, Hegedüs és Wlassics miniszterek, Perczel Dezső, Vörösmarty államtitkár, dr. Plósz Béla főtanácsos, a lótenyésztés irányítója, Sárközy főispán, Rakovszky számvevőszéki elnök, Losonczy miniszteri főtanácsos, és maga a művész, Fadrusz János is.
A művészi alkotás az évek során jelentős szakértői elismerésekben részesült.
Lovik Károly szakíró,
a Vadász és Versenylap főszerkesztője a következőket írja:
„A ló, ez a legnemesebb állat nemcsak legtetszetősebb, de legcélszerűbb
szobrászati dekoratív tényező. Egyrészt elevenné, mozgalmassá teszi a bronzot,
másrészt emeli, nagyobbítja az alakot, amely így kevésbé van kitéve annak a
veszedelemnek, hogy nincs arányban a perspektívával, ami sok szobrot jeles
tulajdonságai dacára is elnyomott. A lónak a talapzaton az a célja, hogy életet
jelentsen és nemes vonalaival a bronzalakot még pedánsabbá tegye. Nem szabad
tehát e tényező fölött gyorsan elsiklani, a művész nem dolgozhat e téren pusztán
intuícióval, hanem szakismeretre is szüksége van. Fadrusz János ezt tökéletesen
átérezte, és éppen Mária Terézia szobrán tanult a legtöbbet. Ez a gyönyörű
munka – ami a lovat illeti – nem sikerült: a királynő falovon ül, a paripa kéz
mögött áll, oly alakban, amit csak a kantár elől menekülő ló mutat. Maga az
állat is csúnya. Következő lovas-szobránál Fadrusz nagy tanulmányokat tett,
sokat foglalkozott a ló mechanikai és pszichológiai tulajdonságaival, és így
született meg a kisbéri Wenckhem-szobor, amelyet nemcsak ezen a téren való
legjobb magyar műnek tartok, de amely a világ legkiválóbb lovas-szobrai közt a
legkiválóbbak egyike. Kár, hogy ez a remek el van rejtve a nagyközönség és a
művészek elől. Neki a helye Budapesten volna, valamint, hogy másának ott
kellene lennie Európa minden képfaragó-iskolájában. Ez a paripa, egyúttal a
modern magyar félvér legszebb mása, él, gondolkodik, s bár nem mozgásban
mutatja be a lovat, oly helyes momentumot ábrázol, hogy az minden pillanatban
felénk indulni látszik. Ebben a pillanatban a legtermészetesebb a legegyszerűbb
a ló, lehullanak róla a domesztikáció bilincsei, megfeledkezik lovasról,
szerszámról, és csak bámul a természetbe, melynek ő is egyik alkotása, amellyel
érzi, össze van forrva.”
(Részlet a „Művészet” c. folyóirat 1907. márciusi számában megjelent cikkéből)
A Wenckheim-szobor művészeti és anatómiai kiválóságát jelzi, hogy a később európai hírű állatorvos akadémikus: Zimmermann Ágoston anatómia professzor a világ leghíresebb lovas- szobrai közt említi „A lovas-szobrok lovai anatómiai és hipológiai nézőpontból” című 1919-ben megjelent munkájában:
„ Fadrusz János kisbéri, báró Wenckheim Béla szobrának lova állás közben a várokozási helyzetet tűnteti fel. Fadrusz nagyobb előtanulmányok után fogott műve megalkotásához és az eredmény valóban olyan kiváló, hogy méltán sajnálhatjuk, hogy a szobor Kisbéren kissé el van rejtve a közönség elől. (Akkor a park még zárt volt. H. P.) A paripát Lovik – korabeli híres szakíró – a nálunk tenyésztett modern félvér legszebb másának tartja; él, gondolkodik és bár nem mozgásban mutatja a lovat, oly helyes momentumot ábrázol, hogy a ló minden pillanatban felénk indulni látszik. Fadrusz a Wenckheim-szobron Gunnersbury kisbéri importált telivér apamént mintázta oly híven, hogy egyik hátsó lábán a gyógyult csonttörés nyoma ma is megkülönböztethető.”
Wenckheim szobor a Lovarda előtti téren 1942-ben. KÉP
A kritikák egyértelműen csak azt kifogásolják, hogy a remekmű el van rejtve a nagyközönség elől. Párvy Adolf Iván 1942-ben engedett a kérésnek, a gloriett emlékművet lebonttatta és a lovas-szobrot a mai helyén állíttatta fel.