A kiegyezésig a magyarországi katonai ménesek- Mezőhegyes, Bábolna, és Kisbér- az osztrák hadügyminisztérium (K. und K.) kezelésébe tartoztak. Elsőrendű feladatuk (a gazdaságosságra való tekintet nélkül) a katonai lóállomány utánpótlása, az alkalmas lófajták és szükséges fedezőmének tenyésztése volt.
A magyarországi ménesek az állami tulajdonba-vétele után a katonai alárendeltségből a magyar kormány, közelebbről a Magyar Földművelésügyi, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium irányítása alá kerültek. Gazdasági megfontolásból különválasztották a ménesintézeteket a ménesbirtokoktól. A lótenyésztés irányítását a minisztérium VII-es főosztálya vette át, amelynek élére Kozma Ferenc miniszteri tanácsost nevezték ki, ugyanakkor a ménesbirtokok a VI-os főosztályhoz tartoztak. Az állami ménesbirtokoknak a katonai felügyelet alatt álló ménesintézetek takarmánnyal való ellátása mellett szolgálnia kellett a magyar mezőgazdaság modernizálását is. A gazdálkodás szétválasztása kezdetben elsősorban a ménesintézetek veszteségeinek csökkentését szolgálta, de más állattenyésztési ágak bevezetése, majd a növénytermesztési ágazat átalakítása már az egész magyar mezőgazdaság fejlesztésére irányult. Átalakult a gazdaság munkaerő-gárdája is. A katonai munkaerő helyett polgári személyeket alkalmaztak.
A kisbéri ménesbirtok korábbi kerületi beosztását meghagyták, a gazdaság továbbra is négy kerületre oszlott:
1. Batthyányi kerület; Batthyány-, Pula-, és Apáti majorokkal 2010 hold területtel
2. Vasdinnyei kerület; Alsó-, Középső-,Felsővasdinnye-, Ürge-, Egyháza-, és Parrag majorokkal 3059 hold területtel
3. Tarcsi kerület; Ó-, és Újtarcs majorokkal 2235 hold területtel
4. Kisbéri kerület; Kisbér-, Nádasd-, Ágazat-, és Nagybér majorokkal 3951 hold területtel
Mindegyik kerületben volt egy főmajor, itt lakott a kerület vezetője. A kerületek vezetői: Huzly Sándor kisbéri-, Lobinger Győző batthyányi-, Weitzendörfer Nándor vasdinnyei-, Nick Ede tarcsi kerületvezető.
Az átvételkor az állatállomány: 51 db ló, 256 db igásökör, 297 db különböző korú tinó, és 49 db hízómarhából állt.
A Batthyányiak alatt Kisbéren létrehozott uradalmi központ épületeibe költözött be a ménesgazdaság igazgatósága: a gazdasági hivatal, a kisbéri kerület irodái, a számvevői hivatalvezető, és a jószágigazgató. A gazdaságot André Rezső jószágigazgató irányította.
Az első gazdasági intézkedések a lótenyésztés olcsóbb takarmánnyal való ellátását célozták, ezért növelték a szántóterület nagyságát. A szántóterület növelésével párhuzamosan fejlesztették az igásökör állományt 256 darabról 460 darabra.
A ménesbirtok talajának összetétele jelentős különbségeket mutat, a televénydústól a futóhomokig. A kedvezőtlen talajminőség miatt a talajerő pótlására feltétlen szükség volt, mivel termesztett takarmánynövényekkel akarták megoldani a katonai ménes ellátását. A felemelt igaerő állomány trágyahozama azonban nem biztosította a szükséges nyolc évenkénti szervestrágyázást, ezért 258 darabra növelték a hízómarha állományt.
Megújították a vetésforgót, a korábbi 4-es forgó helyett 8-ast alkalmaztak, melybe lucernát, baltacint és kapásnövényeket iktattak be. A szántóterület negyedrészébe őszi, negyedrészébe tavaszi gabonát vetettek, nyolcadrészébe kapásnövényeket, a másik nyolcadába évelő takarmányféléket ültettek, míg nyolcadrészét fekete ugarnak, a másik nyolcadát zöld ugarnak hagyták meg.
A földbirtok területe művelési ágak szerint: 6353 kh szántóföld, 617 kh legelő, 59 kh kert, 32 kh szőlő, 2959 kh erdő, 558 kh terméketlen területből állt.
A századfordulón már a talajminőségnek és a fekvésnek megfelelően növelték a vetésforgók számát. Őszi gabonaként búza vagy rozs, tavasziként árpa vagy zab, kapás növényként burgonya, kukorica vagy takarmányrépa került egyes táblákba. Ugarnak, a földnek csak egy kis részét hagyták meg, a nagyobb részét megtrágyázták és takarmánynövényeket: zabosbükkönyt, muhart, borsót, bíborherét és csalamádét vetettek bele.
A szántás költségeinek csökkentésére 1890-ben 2 db VIII. Fowler típusú kétmozdonyú gőzekét vásároltak, ezzel is jelentősen növelve a terméshozamokat. 1893-ban a gőzekével szántott terület nagysága 1093 kh, s ez később 3000 kh-ra emelkedett.
A birtok nagyobb részének altalaja víz át nem eresztő agyag, ezért 1489 katasztrális holdat alagcsöveztek.
A ménesbirtok 2959 kh nagybéri és hántai erdejét külön erőfelügyelőség kezelte. A leggyakoribb fanemek: cser, tölgy, gyertyán, kőris, szil és akác. Az erdőket három vágás-sorozatban nyolcvan éves fordában kezelték. Az erdészek a nagybéri, jól felszerelt majorban, kényelmes lakásokban laktak. Az erdészek létszáma az erdészeti intézőből, az alerdészből és két segéderdészből állt. Az épület-, és tűzifát a gazdaság vasúton, vagonokban szállította a megrendelőknek, és csak kis részét értékesítették helyben.
A takarmánytermesztés feltételeinek megteremtése után kézenfekvő volt a szarvasmarha-tenyésztés továbbfejlesztése azzal a céllal, hogy a köztenyésztés számára megfelelő minőségű tenyészanyagot állítsanak elő. A tiszta vérű szimentáli szarvasmarha tenyésztése 1873-ban 30 tehén és 2 db tenyészbika vásárlásával indult. Az állományt kétévenként Svájcból importált tenyészanyaggal egészítették ki. A szimentáli tehenészet, kiegyensúlyozottan gyarapodott. 1880-ban már 23 tehenet, 2 tenyészbikát és 49 növendék állatot adtak át Bábolnának, a fajta ottani megalapozásához. A tehenészetet keresztezés céljából 1893-ban bonyhádi tájfajtával egészítették ki, de továbbra is a tiszta vérű szimentáli tenyésztésére fektették a fő hangsúlyt. A tenyészállomány 1893-ban 321 darabból állt.
A borjakat az istállók végében elhelyezett rekeszekben tartották, anyjukhoz csak szopásra engedték őket. 12 hetes korukban elválasztották, s az üszőborjakat és a bikaborjakat külön-külön istállóba helyezték el.
A növendékállatokat egyéves korukig tartották istállóban, ott takarmányozták őket, az etetések közötti időben pedig a kifutókban voltak. Egyéves koruk után az üszőket legelőre bocsátották, a bikákat 18 hónapos korban elárverezték, illetve átadták tenyésztésre. Az eladások évente kétszer, tavasszal és ősszel, nyilvános árverésen történtek. Évente mintegy 30-50 bikát adtak át a magyarországi köztenyészeteknek. Később már a feleslegesnek ítélt üszőket is elárverezték. A teheneket tavasztól őszig az etetések, illetve a fejések közötti időben karámokban tartották, majd a fejés után a legelőre hajtották ki. A tehenek télen szálastakarmányt, cukorrépát, pelyvát, korpát és a tejhozam fokozására erőtakarmányt kaptak. A növendékállatoknak ugyanezt adták, de a korpa mellé árpa-és zabdarát is kaptak. A tenyészet rendszeresen részt vett a budapesti tenyészállat kiállításokon és sok tiszteletdíjat nyert. A szimentáli állomány 1930-ban 10 tenyészbikából, 230 db tehénből, 160 üszőből állt. Az éves átlagos tejhozam 2800-3600 liter, zsírtartalma 3,8% volt.
A tenyészállatok nevelése mellett a tejtermelés és feldolgozás is fontos feladata volt a gazdaságnak. A saját tehenészet tejhozamának feldolgozása 1886-tól kibővült a bábolnai gazdaságtól átvett tejmennyiséggel, tejüzemükben 1893-ban teavaj készítéséhez 60086 liter tejet dolgoztak fel, melyből 2614 kg vajat gyártottak. Sajtkészítéséhez 78721 liter tejet használtak fel, amelyből 6907 kg lágy és 2961 kg kemény sajt készült. 1930-ban már 380000 liter tejet dolgoztak fel. Az üzem kedvelt termékei a Romadour, a Kincsem és a Trappista sajt volt.
A termelés fokozása érdekében Alsóvasdinnyén Bárány Pál tervei alapján 1902-ben modern tejüzemet építettek. A tejüzem mellett mesterséges borjúnevelőt létesítettek, amely évente 50000 liter teljes tejet és 200000 liter lefölözött tejet használt fel. A tejüzemben 1903-tól országos tejmunkásképző iskola működött. Az iskolába évente 8 fő ösztöndíjas tanulót is felvettek. Ezek részére a ménesbirtok ingyenes ellátást és 6 korona ellátmányt biztosított.
A juhtenyésztés már a Batthyányiak alatt hagyományos ágazat volt Kisbéren, amelyet a ménes megalakulása után teljesen felszámoltak. A magyar állami tulajdonba vétel után Németországban: Kayser, Grove, Schultz, Holstein tenyészetekből vásároltak kiváló tenyészállatokat. A Rambouillet-kosokkal nagy testű anyákat termékenyítettek meg, amely a testtömeg és a gyapjúhozam növelését eredményezte. Az állomány 1893-ra 2981 db tenyész-, és 440 db hízóállatra szaporodott. Az anyajuhokról lenyírt gyapjú átlagos súlya 6 kg volt. A bárányokat három hónapos korban elválasztották, azután az anyajuhokat fejték. A tenyészállatok kiválogatása céljából a nyírási súlyokat pontosan feljegyezték és csak a legkiválóbb juhokat tenyésztették tovább. A felesleges bárányokat 2-3 hónapos korban adták el. Az első világháború előtt a Rambouillet-jelleg már annyira megerősödött, hogy a mezőhegyesi, kompolti, pusztaszeri juhászatokból is vásároltak kosokat. A juhtenyészet jellemző vonásai az 1920-as években: nagy testű, magyar, fésűs-gyapjas, jól benőtt, tömött, zárt bundával, magas nyírósúllyal, gyors fejlődéssel, ránc nélküli testtel. Az állomány 30 kosból, 850 anyajuhból, 170 hároméves anyajuhból és fiatal hím-és nőstény bárányból állt.
A sertéstenyésztést a tiszta vérű berkshirei és a szalontai fajtával kezdték el és ennek keresztezését tenyésztették, Az állomány 1863-ban 1363 db tenyészállatból és 229 hízóból állt. A berkshirei fajta tenyésztésével olyan kiváló eredményeket értek el, hogy az 1880-as években a Kisbérről átadott törzsállatokkal Bábolnán is megkezdték a kísérleteket. Az országos sertésállományt súlytó 1895. évi sertéspestis itt is óriási károkat okozott. A károkat a gazdaság az Angliából importált tenyészállatokkal 1899-re kiheverte. Ezután a tenyészállomány kiválóan fejlődött, és keresett lett az országban csakúgy, mint külföldön. Évenként 8-10 hónapos korban 100-200 db kant, 80-100 db kocát adtak el tenyészcélra. Egy koca évenként átlagban 15-17db malacot nevelt. A felesleges állományt Bacon-sertésként értékesítették. A tenyészállomány 10 db kanból, 160 db kocából és ezek évi szaporulatából, mintegy 2700 darabból állt. A tenyészállat kiállításokon a tenyészet kanjai minden alkalommal díszoklevelet nyertek.
A yorkshirei fajta tenyésztését 1906-ban kezdték el Angliából importált 10 db anyakocával. Az állomány a 30-as években 6 db kanból és 21 db anyakocából állt. A kanokat berkshire-kocákkal való keresztezésre is használták, sonka-sertés előállítására. A hús sertés-tenyészetből évenként 1400 db sonka és tőkesertést szállítottak a piacra.
A birtokon található halastavakban a haltenyésztést 1892-ben kezdték el. A halastavakból évente 6500 kg háromnyaras pontyot értékesítettek.
A gazdaság modernizálása együtt járt a gépesítéssel is. A kisteljesítményű vízimalmokat 1871-ben Klujber Antal molnármesternek és Krampe Emil ászári sörfőző mesternek adták el. Helyettük a mai szociális otthon helyén modern gőzmalmot építettek. A malom 1892-ben 7196 munkaóra alatt 25510 mázsa gabonát őrölt és 6171 mázsa különféle terményt darált. A malmot 1931-ben elektromos meghajtásra szerelték át és a legmodernebb malomtechnikai berendezésekkel látták el. Ugyanekkor a malom mellett modern fűrészüzemet létesítettek.
Már a Batthyányiak alatt is működött téglagyár a
birtokon, helyette 1889-ben modern téglagyárat építettek. A gyár kezdetben
nagyméretű falazótéglát és alagcsövet gyártott. 1924-ben új téglapréssel és
cserépgyártó gépsorral szerelték fel. Évi teljesítménye 2 000 000
kisméretű falazótégla és
150 000 db laposcserép volt. Az üzem egyrészt a birtok saját
szükségletére, másrészt eladásra termelt.
A vasdinnyei kerületek 1890-ben 1668 folyóméter keskeny vágányú vasút kötötte össze a keményítő gyárral. Ezen kívül ősszel, a burgonyabeszállítások megkönnyítésére még 2800 folyóméter hordozható sínpár állt rendelkezésre.
A birtok gép és eszközállományának javítására, felújítására újabb műhelyeket: kovács, lakatos, bognár, kádár, fényező létesítettek.
A kezdetben túlzott irányító apparátust 16 fő gazdasági tisztviselői létszámra csökkentették. Az állandó szegődményes létszám: 55 iparos és 414 cseléd volt. A nyári és őszi betakarítási munkáknál 550 fő idénymunkást alkalmaztak.
A beruházások, fejlesztések nyomán megváltozott a ménesbirtok és ménesintézet gazdálkodásának a jellege. Amíg a katonai igazgatás alatt a birtokot költségvetési támogatásból tartották fenn, a századfordulón már az állami költségvetésbe bevételt produkált.1893-ban a birtok tiszta kataszteri jövedelme 140761 korona volt. A pénzbeli jövedelmek valójában nem fejezték ki a gazdaság értékét, mert a köztenyésztés számára átadott tenyészállatok hasznosításával igen nagy szolgálatokat tett a magyarországi állattenyésztésnek. Az első világháború után a hadsereg ló-utánpótlási igényének csökkenése miatt a vezető szerepet már a ménesintézettől a ménesbirtok vette át. A kisbéri ménesbirtok szerepe a két világháború között kiszélesedett.
A ménesbirtok nemcsak gazdálkodásban volt minta a többi nagybirtok számára, hanem a szociálpolitika területén is. A birtok vezetése törekedett a cselédség részére a lehetséges legjobb anyagi, egészségügyi, kultúrális és egyéb szociális juttatásokat biztosítani. A birtokhoz tartozó majorokban kényelmes sorházas cselédlakásokat építettek, A cselédekkel írásbeli szerződést kötöttek, amely egy teljes naptári évre szolt. A bérezésre vonatkozóan a beosztásoknak megfelelően bértáblázatot készítettek, amelynek alapján negyedévenként történtek a kifizetések. A készpénzen kívül negyedévenként természetbeni juttatást un. kommenciót kaptak: 5 kg zsírszalonnát, 1 zsák lisztet, 5 kg húst, 1 kg sót, napi1 liter tejet. Nagyon fontos része volt a cseléd bérének az illetmény föld használata. A háziállat tartását szolgálati előírás szabályozta: sertésből 2 db, tyúkból 8 db tartását engedélyezték. A munkaidőt úgy szabályozták, hogy a cseléd erején felüli munkát ne végezzen, az éjszakai pihenése biztosítva legyen.
A birtok saját költségén gyógyszerészt, orvosokat tartott, valamint korszerű műtővel felszerelt 16 ágyas kórházat a betegek ellátására. A sokgyermekes családoknak családi pótlékot folyósítottak. Az iskoláskorú gyermekeknek külön tej-fejadag járt. A munkaképtelenné vált cselédeknek gabona-fejadagot juttattak.
A birtok két elemi iskolát tartott fenn (Tarcs, Vasdinnye) míg a kisbéri és hántai iskolákat anyagilag támogatta. Az iskoláskorú gyermekek utaztatását a birtok saját fogatával biztosította.
A tisztviselők étkeztetését a birtok tulajdonát képező nagyvendéglőben oldották meg, amely a vendégek elszállásolására is szolgált. A század végén a megnövekedett idegenforgalom miatt a régi vendéglőben a látogatókat elhelyezni már nem lehetett, ezért 1890-ben az épület bővítését határozták el. A földművelésügyi minisztérium végül úgy döntött, hogy nem a bővítését javaslatát fogadja el, hanem hosszútávú megoldásként újat építtet. Az új nagyvendéglő (ma városháza épülete) 60000 forint költséggel 1892 év végén készült el. Az alkalmazottak kulturális igényeinek kielégítésére a kaszinó is itt kapott helyet.
Az alkalmazottak és a lakosság szórakozása, sportolás biztosítása érdekében 1930-ban 70 kabinnal felszerelt modern strandfürdőt létesítettek. A strand mellett kőfallal körülvett, fedett lelátóval ellátott sportpályát építettek. A tópart mellett szépen gondozott hangulatos sétány vezetett a létesítményekhez.
Végül mindezeket figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a magyar állami tulajdonba vétel után hatalmasat fejlődött úgy a ménesintézet, mint a ménesbirtok.
