A köztéri szoborállítás szokása a barokk korban terjedt el. A szakrális népi barokk emlékek között legelterjedtebb Nepomuki Szent János kultusza, aki a vizek, molnárok, vízen járók védőszentje.
Szent János 1350-ben született a dél-csehországi Nepomuk városkában. Pap lett belőle. Tehetséges lévén, gyorsan emelkedett a ranglétrán: a prágai székesegyház kanonokja, hitszónoka, a királyné gyóntatója lett. A kegyetlen természetű Vencel király meg akarta tudni, felesége mit gyónt a szentéletű férfinak, de hiába faggatta, az nem árulta el. Ezért börtönbe vetette, majd, amikor ezzel sem ért célt, megkötözve a Moldva folyóba dobatta. 1729-ben avatták szentté. Kultuszát a jezsuiták terjesztették el Európában. Vértanúságából érthető, hogy a vizek, vízimolnárok, vízen járók választották patrónusuknak.
Kisbéri szobrát az angolkert kialakításával egy időben 1800 körül gróf Batthyány Antal József állíttatta fel a két tó (a második tó a mai szociális otthon alatt volt) közötti átjárónál lévő marhavásártérre. Az 1830. évi kanonika vizitációs jegyzőkönyvben fenntartója a gróf fia, Batthyány Kázmér kegyúr. A teret a 19. század végén a vásártér áthelyezése után nevezték el Szent János térnek.
A kisbériek nem sokat tudhattak arról, mi miatt övezi Szent Jánost különleges tisztelet, ezért a szoborhoz hamarosan tréfás hagyományok fűződtek. A „kűszentet” a mi derék atyáink egyszerűen csak „Muki János”-nak keresztelték el. Ma is emlegetik, hogy egyik aratáskor J. György a Burián-féle kocsmában alaposan becsípve, felmászott a kűszenthez, a nyakába akasztotta a kaszát és a fagereblyét, mondván neki: „Menj helyettem aratni!” A családot azóta is „muki” előnévvel illetik.
Hajdanán, messze földön híresek voltak a kisbéri vásárok. Egy-egy alkalomkor 1500-2000 marhát is felhajtottak a vásárba eladásra. Sikeres üzletkötés után áldomáskor, gyakran felharsant a tréfás dal:
„Míg a paraszt a kocsmában tanyáz,
Ökreire a Szent János vigyáz…”
Az 1930-as évek végén történt, hogy három fiatalember az újbortól felerősödve, a szőlőből hazafelé menet a szobrot az ellenkező irányba elfordította. Másnap nagy volt a hívek megrökönyödése. Nem annyira a tréfa háborította fel őket, mint inkább az, amit a szobor hátuljára írtak:
”Szarok én Kisbérre,
megyek Etére!”
Ete köztudottan fanatikus református község volt, ahol nem nagyon tűrték meg a katolikusokat. A csendőröknek nem sokáig kellett nyomozni, hogy a tréfa elkövetőire fény derüljön. Büntetésből a szobrot eredeti állapotába vissza kellett volna fordítaniuk, józanul azonban ez már nem sikerült. Azóta a környező falubeliek tréfásan azzal ugratják a helybelieket:
„Forog, mint Kisbéren
a Szent János szobor.”
Nepomuki Szent János szobor.