Kisbéren a Komáromi utca végén, a Török Bálint-ere mellett van egy kút, amelyet a lakosság Héjjas-kútnak nevez. Dr. Túri Róbert földrajzi névgyűjtésében említi, hogy a kutat azért nevezik így, „mert egy Héjjas nevű lány ugrott bele.” A helyi hagyomány a kút keletkezésének történetét az alábbi balladával örökítette meg.
Valamikor réges-régen falunkra hét szűk esztendő köszöntött. A patakok kiszáradtak és a nagy szárazságban az állatok tömegesen hullottak el. Ezért a kisbéri elöljáróság elhatározta, hogy a kishegyi marhalegelő mellett kutat ásat. A serény munka nyomán a kút gyorsan mélyült és már olyan mélységet ért el, hogy a fenekét szem nem láthatta, de víznek még nyoma sem volt.
Élt abban az időben Kisbéren egy Héjjas nevű szegény család, akinek volt egy gyönyörű szép lánya, akit Ilonkának hívtak. Ilonkának sem szépségben, sem kedvességben, heted-hét országban nem akadt párja, ezért a falu gazdag legényei versengtek a kegyeiért. Ilonka azonban a gazdagságot nem sokra becsülte, neki csak mátkája, egy falubeli szegény ifjú, Péter kellett. A fiatalok bár nagyon szerették egymást, a szegénység nagyobb úr volt náluk, ezért Péter elhatározta, vándorútra kel, és ha talál munkát, összeházasodnak.
A lány kevély szülei azonban többre vágytak. Elhatározták, hogy elszegődtetik Ilonkát a helyi Nagyvendéglőbe szolgálónak, hátha gazdag kérője akad.
Ilonka szorgalmasan végezte munkáját, a vendéglőben felszolgált, a vendégszobákban takarított, ágyat vetett, a konyhában mosogatott.
Egyik alkalommal, egy környékbeli gazdag úrfi tévedt be a fogadóba és rögtön megakadt a szeme a gyönyörű lányon. Elbűvölte a lány szépsége és ezután már egyre gyakoribb vendég lett a fogadóban. Mézes-mázas szóval, apró ajándékokkal halmozta el Ilonkát. Ilonka végül engedett a csábításnak, és amikor kiderült, hogy teherbe esett, szégyenében a mély kútba vetette magát. Ekkor a mélyből hatalmas morajlással vízsugár tört fel, amely kivetette a lány holttestét a kútból.
Az eset után a falu elöljárói a víz útjának elzárására egy hatalmas malomkövet eresztettek le a mélybe. A kút azonban ennek ellenére az 1950-es évekig bőven ontotta vizét, amíg a szénbányászat el nem apasztotta.
Ilonka halálát a következő ballada örökítette meg:
Fekete városnak
Fehér tornya látszik,
Láttam a rózsámat,
Más ölében játszik.
Mikor elindultam
Hideg borzongatta,
Mire hazaértem
Már meg is volt halva.
„Anyám, anyám, anyám
Ismérendő* anyám,
Hol van az én húgom
Szép Ilonka rózsám?”
„Elment fiam, elment
Nagybéri erdőbe,
Gyöngyvirágot szedni
Gyöngykoszorút kötni.”
„Nincs ott anyám, nincs ott
Ismérendő anyám,
Hol van a te lányod
Szép Ilonka rózsám?”
„Elment fiam, elment
A Nagyvendéglőbe,
Asztalt teregetni,
Tányért öblögetni.
„Nincs ott anyám, nincs ott
Ismérendő anyám,
Hol van az én mátkám
Szép Ilonka rózsám?”
„Mit tűröm tagadom
Már meg kell vallanom,
Ott bent fekszik ágyban
Már meg is van halva.”
Leány pajtásai
Mellette zokognak,
Selyem keszkenői
Fölötte lobognak.
Bemegy a vőlegény
Ráborul keblére…
Fogja az öregkést
Bedöfi szívébe.
„Testem a testeddel
Egy földben nyugodjon,
Vérem a véreddel
Egy patakba folyjon.”
„Vérem a véreddel
Egy patakba folyjon,
Lelkem a lelkeddel
Egy Istent imádjon.”
Egyiket temették
Napkelete felől,
Másikat temették
Napnyugata felől.
Egyiknek sírhalmán
Három rozmaring szál,
Másiknak sírhalmán
Három vadgalamb áll.
A három vadgalamb
Mind azt turbékolja,
„Átkozott az apa
Átkozott az anya,
Átkozott az apa
Átkozott az anya,
Aki a gyermekét
Ily életre adja
Elbeszélő: Butyka László, Kisbér 1913.
Lejegyezte: Torda István tanár, Győr 1913.